
Nagyjából sikerült kipihennünk a szegedi és a budapesti esküvői kiállítás fáradalmait. Nagyon büszkék voltunk a standunkra mindkét helyszínen, főképp, mert Szegeden a barátaink, Pesten a családunk is nagyon sokat segített a dekorációban, illetve az építésnél és a bontásnál is. Nélkületek fele ilyen szép sem lett volna egyik standunk sem! Jó tapasztalatokkal, sok-sok pozitív visszajelzéssel, hatalmas tettvággyal jöttünk haza a kiállításokról. Jó volt látni, hogy nem hiába varrtam hajnalig a 30 méternyi csipkezászlót és a szalagfüggönyt.

Hálával tölt el az is, hogy Petivel nem csak fotózás közben tudunk jól együtt dolgozni, hanem egy ilyen sok szervezést, készülést, jelenlétet igénylő esemény minden mozzanatánál is egy csapat vagyunk. Köszönjük a képeket Nektek is, akik megtiszteltetek minket a bizalmatokkal az esküvőtök napján. Ezeket a képeket a standunkról nagy köszönettel Nektek is küldjük kedves Párok, barátok! :)
